Publié le Un commentaire

La chaise subversive d’Anne Mégnint

Une oeuvre très originale et efficace, qui met l’esthétique au service de l’éthique planétaire et dont l’actualité nous interpelle.
hf

——–

« Puisque l’un des buts visés de la conception d’une chaise est le confort, j’ai voulu inviter à réfléchir sur le prix de ce confort-là. Elle est d’abord anti-commerciale : ostensiblement dangereuse, elle ne sera jamais présentée dans un magasin au sein d’un système qui revendique la sécurité. Sous couvert de transgression du thème sécuritaire, je voudrais avancer sur le terrain de la subversion en dénonçant le système à l’endroit où il nous cajole le plus.
« Je veux donc montrer le prix du confort au-delà de celui qu’on paye à la caisse. Le prix de la violence sociale et de la violence environnementale. Quand notre confort à nous est payé par les autres.
« Enfin, je veux que cette chaise nous interpelle sur le fait que nous achetons nos conforts actuels avec de l’exclusion. Sous l’assise, les barbelés empêchent de monter les gens qui sont en dessous. De la même manière, les barbelés du dossier dissuadent les personnes qui sont derrière de trop s’approcher. Un peu à la manière de l’Europe face aux réfugiés.

Anne Mégnint 
Arnaud Fischer B974CFF9F92C4457B9FA12B7C9D84036

Arnaud Fischer 206FBD52DC3D4834AB4A7A2EA17F8E67

Anne Mégnint, Française de 18 ans, inscrite à l’École Nationale Supérieure d’Art de Limoges, influencée par William Kentridge, Pablo Picasso (période 1907- 1909), Lily Rault… travaille depuis plusieurs années à la fois la question : « jusqu’où peut-on parler de portrait ? » et également à interroger ce que peut porter l’art à la Révolte.
Publié le

Manifesto online per l’arte attuale di fronte alla crisi globale

Le analisi abbondano da tutti gli orizzonti per cambiare i nostri paradigmi, i nostri valori, la nostra governance politica, economica, sociale, ecologica, culturale, locale e planetaria e i nostri comportamenti individuali, per ripensare le nostre pratiche in materia di sanità pubblica, istruzione, commercio e per rivalutare la società civile di fronte alla logica dominante dei nostri governi. È tutto compreso, sovente in modo contraddittorio. Ma non si può fare a meno di sentire l’assordante silenzio di un grande assente in questo concerto di pressanti richieste di cambiamento: l’arte. Ma anche nel campo dell’arte, la « normalità » che ci ha portato a una catastrofe planetaria deve essere profondamente ripensata.

Herve Fischer Manifest voor een hedendaagse kunst in het licht van de wereldwijde crisis

-La creatività individuale di « tutto è arte » iniziata da Dada, Fluxus, l’happening, le installazioni più diverse, ha avuto le sue virtù creative, non si può negare. Ma questa estrema libertà, che ci ha liberato dai luoghi comuni dell’arte e della società e ha celebrato l’alleanza dell’arte con la vita, inevitabilmente, come l’esacerbato avanguardismo degli anni Sessanta e Settanta, ha raggiunto un grado di capriccio individuale, di saturazione, di assurdità e di esaurimento delle sue modalità espressive, che oggi distolgono il pubblico elitario da essa, e al quale il grande pubblico non ha mai aderito. E il mondo è cambiato notevolmente nel frattempo, richiedendo nuovi impegni artistici.

-Come per l' »market art » mondiale, troppo spesso senza senso e mediocre, la sua fibra di mercato l’ha ridotta a mero prodotto finanziario della speculazione nelle poche mani di ricchissimi collezionisti, fabbricanti e disfattisti di costole scandalose che scoppieranno come bolle di sapone iridescenti. Non è più nemmeno il « supplemento d’anima » del capitalismo deregolamentato che lo ha strumentalizzato, ma un volgare investimento: fatti principeschi, porti franchi e aste. Questa deriva sconcertante ha ucciso il tradizionale mercato dei collezionisti e delle gallerie che hanno amato fedelmente gli artisti che hanno sostenuto a lungo termine. Si riducono a diventare artigiani che scambiano le riscoperte estetiche per i nouveau riche o, se preferiscono rimanere autentici esploratori del mondo di oggi, piccoli, marginali e miserabili autoimprenditori in un mercato globale che li ignora e li riduce a mendicare alle porte dei programmi caritatevoli delle istituzioni culturali governative, se esistono, nei loro paesi.

– Oggi ci troviamo di fronte a uno sconvolgimento globale che non permette più a questo « normalizzato » lasciarsi andare. La crisi, con i suoi paradossi inconciliabili tra economia, ecologia, salute pubblica e rispetto per l’umanità, ci ha chiuso in un labirinto dal quale non riusciamo più a trovare una via d’uscita. Eppure dobbiamo agire rapidamente per sopravvivere in questo vortice oscuro che accelera. Di fronte ai pericoli planetari, la spirale verticale dei filosofi postmoderni ha perso ogni credibilità. Come possono negare, come i matematici in astrofisica persistono anche nel fare, e mentre si dimostra in geologia e nelle scienze della vita, la potente singolarità della freccia del tempo nella nostra storia umana, sotto la tensione creativa tra entropia e trascuratezza, rompendo con la ripetizione darwiniana, la selezione e l’adattamento, creando divergenze irreversibili. Dobbiamo ripensare l’arte e la società, l’una come l’altra, che sono inseparabili, per cogliere nuove opportunità in questo sconvolgimento globale.Tutto ciò che è reale è fiabesco, tutto ciò che è fiabesco è reale, ma dobbiamo saper scegliere favole che portino speranza collettiva ed evitare le allucinazioni tossiche che ci hanno portato a questa crisi mondiale che non finisce mai con la sua processione di sofferenze umane. Dobbiamo quindi porre fine al cinismo della rassegnazione postmoderna e all’irresponsabilità dell’avventurismo antropocenico, all’insignificante vagabondaggio del « tutto è arte » e alla banale deriva dell' »arte di mercato ». All’arte deve essere dato un significato. All’arte deve essere dato un significato. Certo, non c’è progresso nell’arte, ma l’arte cambia il mondo.

-Dallo scandalo di questa crisi emerge un’accresciuta coscienza iperumanista grazie alla moltiplicazione di hyperlink digitali che ci informano in tempo reale su scala planetaria, imponendoci l’obbligo e la responsabilità di un’arte filosofica alla ricerca di un’etica planetaria, di un tecnoumanesimo in sintonia con il nostro tempo, rispettoso del potere e della fragilità della natura, attento all’equilibrio tra uomo e natura e ai diritti umani fondamentali universali, inclusivi della nostra diversità e delle popolazioni più vulnerabili. L’etica personale e planetaria inizia con il rispetto della natura. Se non crediamo nell’Uomo, non c’è soluzione. 
Hervé Fischer, maggio 2020, Montreal.

la vostra firma a sostegno di questo manifesto:https://forms.gle/NGwtK8oZcueR7FeP6

Publié le

Manifest voor een hedendaagse kunst in het licht van de wereldwijde crisis

uw handtekening ter ondersteuning van dit manifest: https://forms.gle/NGwtK8oZcueR7FeP6

Herve Fischer Manifest voor een hedendaagse kunst in het licht van de wereldwijde crisis

Manifest voor een hedendaagse kunst in het licht van de wereldwijde crisis
Analyses zijn er in overvloed om onze paradigma’s, onze waarden, ons politiek, economisch, sociaal, ecologisch, cultureel, lokaal en planetair bestuur en ons individueel gedrag te veranderen, om onze praktijken op het gebied van volksgezondheid, onderwijs en handel te heroverwegen en om het maatschappelijk middenveld te herwaarderen ten opzichte van de overkoepelende logica van onze regeringen. Het hoort er allemaal bij, vaak tegenstrijdig. Maar men kan niet anders dan de oorverdovende stilte van een grote afwezige horen in dit concert van dringende oproepen tot verandering: de kunst. Maar ook op het gebied van de kunst moet de « normaliteit » die ons tot een planetaire catastrofe heeft geleid, grondig worden heroverwogen.
-De individuele creativiteit van « alles is kunst » geïnitieerd door Dada, Fluxus, de happening, de meest uiteenlopende installaties, heeft zijn creatieve deugden gehad, dat valt niet te ontkennen. Maar deze extreme vrijheid, die ons bevrijdde van de clichés van de kunst en de maatschappij, en de alliantie van de kunst met het leven vierde, bereikte onvermijdelijk, net als het verergerde avant-gardisme van de jaren zestig en zeventig, een zekere mate van individuele bevlieging, verzadiging, onzin en uitputting van haar expressieve modaliteiten, die vandaag de dag het elitaire publiek ervan afleiden, en waar het grote publiek zich nooit aan heeft gehouden. En de wereld is in de tussentijd aanzienlijk veranderd, wat vraagt om nieuwe artistieke engagementen.
-Zoals bij de geglobaliseerde « Market Art », die te vaak betekenisloos en middelmatig is, heeft haar marktvezel haar gereduceerd tot een louter financieel product van speculatie in de weinige handen van extreem rijke verzamelaars, makers en onderzetters van schandelijke ribben die zullen barsten als iriserende zeepbellen. Het is niet eens meer de « zielsverwantschap » van het gedereguleerde kapitalisme dat het heeft geïnstrumenteerd, maar een vulgaire investering: prinselijke feiten, vrijhavens en veilingen. Deze verbijsterende drift heeft de traditionele markt van verzamelaars en galeries, die trouw waren aan de kunstenaars die zij op lange termijn steunden, om zeep geholpen. Ze worden gereduceerd tot ambachtslieden die esthetische herontdekkingen verhandelen voor de nouveau riche of, als ze liever authentieke ontdekkingsreizigers van de huidige wereld blijven, kleine, marginale en ellendige zelfondernemers in een wereldwijde markt die hen negeert en reduceert tot bedelen voor de deuren van de liefdadigheidsprogramma’s van de culturele overheidsinstellingen, als die er al zijn, in hun eigen land.
– Vandaag de dag worden we geconfronteerd met een wereldwijde omwenteling die dit « genormaliseerd » loslaten niet langer toelaat. De crisis, met haar onverzoenlijke paradoxen tussen economie, ecologie, volksgezondheid en respect voor de mensheid, heeft ons opgesloten in een labyrint waaruit we niet langer een uitweg kunnen vinden. Toch moeten we snel handelen om te overleven in deze versnellende donkere draaikolk. De verticale spiraal van postmoderne filosofen heeft in het licht van de gevaren van de planeten alle geloofwaardigheid verloren. Hoe kunnen ze ontkennen, zoals wiskundigen in de astrofysica ook blijven doen, en terwijl het in de geologie en de biowetenschappen wordt aangetoond, de krachtige eigenheid van de pijl van de tijd in onze menselijke geschiedenis, onder creatieve spanning tussen entropie en verwaarlozing, te breken met de Darwinistische herhaling, selectie en aanpassing, waardoor onomkeerbare verschillen ontstaan. We moeten de kunst en de maatschappij, die onlosmakelijk met elkaar verbonden zijn, heroverwegen om nieuwe kansen in deze wereldwijde ontwrichting aan te grijpen.
Alles wat echt is, is fabulatoir, alles wat fabulatoir is, is echt, maar we moeten weten hoe we fabulaties kunnen kiezen die collectieve hoop brengen en de giftige hallucinaties vermijden die ons hebben geleid tot deze wereldcrisis die nooit eindigt met zijn optocht van menselijk lijden. We moeten dus een einde maken aan het cynisme van de postmoderne berusting en aan de onverantwoordelijkheid van het antropocene avonturisme, aan de onbeduidende zwerftocht van « alles is kunst » en aan de triviale drift van de « Market Art ». Een betekenis moet geven de kunst. Een kunst moet geven de betekenis. Toegegeven, er is geen vooruitgang in de kunst, maar kunst verandert de wereld. Een betekenis moet geven de kunst.
-Uit het schandaal van deze crisis komt een verhoogd, hyperhumanistisch bewustzijn naar voren dankzij de vermenigvuldiging van digitale hyperlinks die ons in real time op planetaire schaal informeren en ons de verplichting en verantwoordelijkheid opleggen van een filosofische kunst die op zoek is naar een planetaire ethiek, een technohumanisme dat past bij onze tijd, dat zowel de macht als de kwetsbaarheid van de natuur respecteert, dat aandacht heeft voor het evenwicht tussen mens en natuur en voor de universele fundamentele mensenrechten, met inbegrip van onze diversiteit en de meest kwetsbare bevolkingen. Persoonlijke en planetaire ethiek beginnen met respect voor de natuur.
Hervé Fischer, mei 2020, Montreal.

uw handtekening ter ondersteuning van dit manifest:
https://forms.gle/NGwtK8oZcueR7FeP6

Publié le

Kiáltvány a ma művészetéért a planetáris válság fényében

a művészet tétje ma filozófiai és etikai.
Itt támogathatod aláírásoddal a manifesztumot:
Ha támogatni szeretné e manifesztum fő gondolatait, akkor klikkeljen ide. Köszönöm, ha továbbküldi ezt a manifesztumot személyes és egyéb társadalmi kapcsolatainak, művészeknek, történészeknek, kritikusoknak, kulturális intézmények munkatársainak. A manifesztumot az aláírásokkal több jelentős sajtóorgánumnak tervezzük elküldeni.
=
Elárasztanak minket az elemzések: felszólítanak, hogy változtassunk a paradigmáinkon, az értékeinken, a politikai, gazdasági, társadalmi, ökológiai, kulturális vezetésünkön, mind lokális mind planetáris szinten, és az egyéni viselkedésünkön is: gondoljuk át a közegészségügyhöz, az oktatáshoz, a kereskedelemhez való viszonyunkat, értékeljük újra a civil társadalom szerepét kormányaink növekvő dominanciájával szemben. És mindezt egyszerre, gyakran ellentmondásosan. Mindeközben nem lehet nem kihallani a változást sürgető felhívások hangversenyéből egy hiányzó résztvevő, a művészet fülsértő némaságát. Pedig a művészet területén is alaposan újra kell gondolnunk azt a „normalitást”, ami elvezette az emberiséget a bolygó jelenlegi katasztrófájához. 
– A dada, a fluxus, a happening, a különféle installációk művészete által kezdeményezett „minden művészet” irányzat egyéni kreativitásának tagadhatatlanok az alkotói értékei. De ez a szélsőséges szabadság, ami kiszabadított ugyan bennünket a művészet és a társadalom kliséi közül és megünnepelte a művészet és élet szövetségét, az 1960-as és ’70-es évek dühös avantgárdjához hasonlóan elkerülhetetlenül az egyéni rigolya, kiégettség, nonszensz irányába sodródott, az eleinte olyannyira expresszív kifejezési formái kifáradtak. Korunk elitista közönsége elfordul ettől az irányzattól, amely az általános közfigyelemet soha nem is tudhatta a magáénak. A világ pedig közben jelentősen átalakult, és új művészi elhivatottságért kiált.
– Ami a globalizált „kereskedelmi művészetet” illeti: túlságosan gyakran fullad a jelentéktelenség és a középszerűség posványába, a műkereskedők révén a spekuláció puszta pénzügyi eszközévé degradálódott néhány szupergazdag gyűjtő kezében, akik felháborító gegek kieszelőivé és hatástalanítóivá váltak, melyek szappanbuborékként pukkannak szét. Ez a fajta művészet már nem az őt létrehívó szabályozatlan kapitalizmus „lelki szükséglete” többé, hanem csak közönséges befektetés: kormányzati beavatkozások, szabadkikötők és árverések terepe. Ez a zavarba ejtő sodródás megfojtotta azon gyűjtők és galériák hagyományos piacát, akik még hűségesen szerették azokat a művészeket, akiket hosszú távon támogattak is. A művészek mára már  az újgazdagoknak esztétikai újrafelfedezéseket áruló kisiparosokká váltak, vagy ha épp a mai világ autentikus kutatói akarnának maradni, arra vannak kárhoztatva, hogy jelentéktelenek és marginálisak maradjanak. Nyomorúságos magánvállalkozók a globális piacon, amely nem vesz róluk tudomást és koldust csinál belőlük, akik legfeljebb a kormányzati kulturális szervek jótékonysági programjaira számíthatnak, már ha léteznek ilyenek az adott országban. 
– Jelen pillanatban egy olyan globális felbolydulás zajlik, amely többé nem engedi meg ezt a „normalizált” nemtörődömséget. A válság és a kibékíthetetlen ellentét a gazdaság, a környezet, a közegészségügy és az emberiség tisztelete között, labirintusba zárt bennünket, és nem leljük a kiutat. Sürgősen lépnünk kell, ha túl akarunk élni ebben az egyre sebesebben örvénylő sötétségben. A bolygót fenyegető veszélyekkel szemben a posztmodern filozófusok függőleges spirálja hitelét vesztette. Hogyan tagadhatják továbbra is – ahogy az asztrofizikában a matematikusok–,  az emberi történelem idejének határozott egyirányúságát, amikor az már a geológiában és a természettudományokban is bizonyítást nyert, és amely termékeny feszültséggel az entrópia és annak ellentettje, a negentrópia között, szakítva a darwini ismétléssel, szelekcióval és adaptációval, visszafordíthatatlan különbségeket hoz létre. Újra kell gondolnunk a művészetet és a társadalmat, úgy az egyiket, mint a másikat, melyek egymástól elválaszthatalanok, hogy új lehetőségeket ragadhassunk meg a jelenlegi globális  szétesés során.
– Minden, ami valóságos, egyúttal mesebeli is. És minden, ami mesebeli, az valóságos is. De értenünk kell a módját, hogyan válasszuk ki a kollektív remény felkeltésére alkalmas meséket, és hogyan kerüljük el azokat a mérgező hallucinációkat, amelyek elvezettek a ma világválságához, az emberi szenvedés e végtelen sorozatához. Fel kell számolnunk a posztmodern rezignáltság cinizmusát, ugyanúgy, mint az antropocén kalandorpolitika felelőtlenségét; le kell számolni a „minden művészet” jelentéktelen téblábolásával szintúgy, mint a „kereskedelmi művészet” banális tévútjával. Adjunk értelmet a művészetnek! Adjunk művészetet az értelemnek! A művészet ugyan nem fejlődik, de megváltoztatja a világot. 
– A jelen válság botrányából egy  kiterjesztett emberfeletti tudat emelkedik ki a digitális hiperlinkek sokszorosító erejének köszönhetően, melyek valós időben és globálisan informálnak bennünket. Ez egy, a planetáris etikát, a korunk technohumanizmusát kutató filozofikus művészet kötelességét és felelősségét testálja ránk, úgy a természet erejére, mint törékenységére való tekintettel, szem előtt tartva az ember és természet közti viszony ingatag egyensúlyát, valamint az egyetemes alapvető emberi jogok sérthetetlenségét, óvva sokszínűségünket és kiállva a legsebezhetőbb populációk mellett. A személyes és a planetáris etika a természet iránti tisztelettel kezdődik. Ha nem hiszünk az Emberben, akkor nincs megoldás.
Hervé Fischer, Montreal, 2020 május 

Translation in Hungarian by Artpool Research Center

Arnaud Fischer atelier1

Publié le

ONLINE MANIFEST FOR A CURRENT ART

Manifiesto frente a la crisis mundial

su firma para apoyar el manifiesto:https://forms.gle/NGwtK8oZcueR7FeP6

Arnaud Fischer Herve Fischer Manifest english 1


Abundan los análisis desde todos los horizontes para cambiar nuestros paradigmas, nuestros valores, nuestra gobernanza política, económica, social, ecológica, cultural, local y planetaria y nuestros comportamientos individuales, para repensar nuestras prácticas en materia de salud pública, educación, comercio y para revalorizar la sociedad civil frente a la lógica dominante de nuestros gobiernos. Se habla de todo, a menudo de forma contradictoria. Pero no se puede evitar escuchar el silencio ensordecedor de un gran ausente en este concierto de urgentes llamadas al cambio: el arte. Pero también en el campo del arte, la « normalidad » que nos ha llevado a una catástrofe planetaria debe ser profundamente repensada.


-La creatividad individual de « todo es arte » iniciada por Dada, Fluxus, el happening, el arte de las más diversas instalaciones, ha tenido sus virtudes creativas, no se puede negar. Pero esta libertad extrema, que nos liberó de los clichés del arte y la sociedad, y celebró la alianza del arte con la vida, inevitablemente, como las vanguardias exacerbadas de los años sesenta y setenta, alcanzó un grado de capricho individual, saturación, sinsentido y agotamiento de sus modalidades expresivas, que hoy en día desvían del mismo al público elitista, y al que el público en general nunca se ha adherido. Y el mundo ha cambiado considerablemente en el ínterin, exigiendo nuevos compromisos artísticos.


-En cuanto al « market art » globalizado, con demasiada frecuencia sin sentido y mediocre, su fibra de mercado lo ha reducido a un mero producto financiero de la especulación en las pocas manos de coleccionistas extremadamente ricos, fabricantes y destructores de costillas escandalosas que estallarán como burbujas de jabón iridiscentes. Ya no es ni siquiera el « suplemento de alma » del capitalismo desregulado que lo ha instrumentalizado, sino una inversión vulgar: hechos principescos, puertos libres y subastas. Esta deriva desconcertante ha matado el mercado tradicional de coleccionistas y galerías que amaban fielmente a los artistas que apoyaban a largo plazo. Se ven reducidos a convertirse en artesanos que comercian con redescubrimientos estéticos para los nuevos ricos o, si prefieren seguir siendo auténticos exploradores del mundo actual, pequeños, marginales y miserables autoempresarios en un mercado global que los ignora y los reduce a mendigar a las puertas de los programas caritativos de las instituciones culturales gubernamentales, si las hay, en sus propios países.
– Hoy en día nos enfrentamos a una convulsión global que ya no permite que este « normalizado » se deje llevar. La crisis, con sus paradojas irreconciliables entre la economía, la ecología, la salud pública y el respeto por el hombre, nos ha encerrado en un laberinto del que ya no podemos salir. Sin embargo, debemos actuar rápidamente para sobrevivir en este vórtice oscuro acelerado. Frente a los peligros planetarios, la espiral vertical de los filósofos posmodernos ha perdido toda credibilidad. ¿Cómo pueden negar, como también persisten en hacerlo los matemáticos de la astrofísica, y mientras se demuestra en la geología y las ciencias de la vida, la poderosa singularidad de la flecha del tiempo en nuestra historia humana, bajo la tensión creativa entre la entropía y la neguentropía, rompiendo con la repetición, selección y adaptación darwiniana, creando divergencias irreversibles. Necesitamos repensar el arte y la sociedad, tanto el uno como el otro, que son inseparables, a fin de aprovechar nuevos compromisos en esta perturbación mundial.


Todo lo que es real es fabulador, todo lo que es fabulador es real, pero debemos saber elegir fabulaciones que traigan esperanza colectiva y eviten las alucinaciones tóxicas que nos han llevado a esta crisis mundial que no tiene fin con su procesión de sufrimiento humano. Por lo tanto, debemos poner fin al cinismo de la resignación postmoderna, así como a la irresponsabilidad del aventurerismo antropoceno, al insignificante deambular « todo es arte », así como a la trivial deriva del « market art ». Hay que darle un sentido al arte. Hay que darle un arte al sentido. Es cierto que no hay progreso en el arte, pero el arte cambia el mundo.


-Del escándalo de esta crisis surge una conciencia aumentada e hiperhumanista gracias a la multiplicación de hipervínculos digitales que nos informan en tiempo real a escala planetaria, imponiéndonos la obligación y la responsabilidad de un arte filosófico en busca de una ética planetaria, un tecnohumanismo en sintonía con nuestra época, respetando tanto el poder como la fragilidad de la naturaleza, atento al equilibrio entre el hombre y la naturaleza así como a los derechos humanos fundamentales universales, incluyendo nuestra diversidad y las poblaciones más vulnerables. La ética personal y planetaria comienza con el respeto a la naturaleza. Si no creemos en el hombre, no hay solución. 
Hervé Fischer, mayo de 2020, Montreal.

su firma para apoyar el manifiesto:https://forms.gle/NGwtK8oZcueR7FeP6

Publié le

MANIFESTO FOR AN ART OF TODAY

in the face of the global crisis

Arnaud Fischer Herve Fischer Manifest english


Analyses abound from all horizons to change our paradigms, our values, our political, economic, social, ecological, cultural, local as well as planetary governance and our individual behaviors, to rethink our practices in public health, education, trade, and to revalue civil society in the face of the overarching logic of our governments. It is all part of it, often contradictorily so. But one cannot help but hear the deafening silence of a great absentee in this concert of urgent calls for change: art. Yet in the field of art too, the « normality » that has led us to a planetary catastrophe must be profoundly rethought.
-The individual creativity of « anything is art » initiated by Dada, Fluxus, the happening, the art of diverse installations, has had its creative virtues, there is no denying it. But this extreme freedom, which freed us from the clichés of art and society, and celebrated the alliance of art with life, inevitably, like the exacerbated avant-gardism of the 1960s and 1970s, reached a degree of individual whim, saturation, nonsense and exhaustion of its expressive modalities, which today divert the elitist public from it, and to which the general public has never adhered. And the world has changed considerably in the meantime, calling for new artistic commitments.


As for globalized « market art », too often meaningless and mediocre, its market fiber has reduced it to a mere financial product of speculation in the few hands of extremely rich collectors, makers and un-doers of outrageous ribs that will burst like iridescent soap bubbles. It is no longer even the « soul supplement » of the deregulated capitalism that has instrumented it, but a vulgar investment: princely facts, free ports and auctions. This bewildering drift has killed the traditional market of collectors and galleries who faithfully loved the artists they supported on a long-term basis. They are reduced to becoming artisans trading aesthetic rediscoveries for the nouveau riche or, if they prefer to remain authentic explorers of today’s world, small, marginal and miserable self-entrepreneurs in a global market that ignores them and reduces them to begging at the doors of the charitable programs of government cultural institutions, if any, in their own countries.
– Today we are faced with a global upheaval that no longer allows this « normalized » letting go. The crisis, with its irreconcilable paradoxes between economy, ecology, public health and respect for mankind, has locked us in a labyrinth from which we can no longer find a way out. Yet we must act quickly to survive in this accelerating dark vortex. In the face of planetary dangers, the vertical spiral of postmodern philosophers has lost all credibility. How can they deny, as mathematicians in astrophysics also persist in doing, and while it is demonstrated in geology and the life sciences, the powerful singularity of the arrow of time in our human history, under creative tension between entropy and negentropy, breaking with Darwinian repetition, selection and adaptation, creating irreversible divergences. We need to rethink art and society, one as much as the other, which are inextricably linked, in order to seize new opportunities in this global disruption.


-Everything that is real is fabulatory, everything that is fabulatory is real, but we must know how to choose fabulations that bring collective hope and avoid the toxic hallucinations that have led us to this world crisis that is never-ending with its procession of human suffering. We must therefore put an end to the cynicism of postmodern resignation as well as to the irresponsibility of anthropocene adventurism, to the insignificant wandering of « anything is art » as well as to the trivial drift of « market art ». Let’s give a sense to art. Let’s give an art to sense. There is no progress in art, but art changes the world.
–From the scandal of this crisis emerges an augmented hyperhumanist consciousness thanks to the multiplication of digital hyperlinks that inform us in real time on a planetary scale, imposing on us the obligation and responsibility of a philosophical art in search of a planetary ethic, a technohumanism in tune with our times, respecting the power as well as the fragility of nature, attentive to the balance between man and nature as well as to universal fundamental human rights, inclusive of our diversity and the most vulnerable populations. The personal and planetary ethic begins with respect for nature.  If we do not believe in Man, there is no solution. 


Hervé Fischer, May 2020, Montreal.

your signature to support this manifesto:https://forms.gle/NGwtK8oZcueR7FeP6